Az Árpád-napokon a 11.-es kampányoló osztályoktól volt hangos az iskola, akik színes programokkal, meglepetésekkel buzdították az iskola diákságát az általuk jelölt és támogatott király megválasztására.

A rendezvény csúcspontja a lovagi torna volt, ahol az „öreg király” szerepében az igazgató úr vezette a „kérők”, vagyis a királyjelöltek elé a királylányt. A SzappanoperÁsok, a KaribBé, a PoliCé és a Disney fantázianevet választó osztályok kiválasztottjai verseltek, énekeltek, ügyességi feladatokat oldottak meg, végül a „demokratikus királyságban” a nép szavazással döntött: Pinke Jonatán 11.b osztályos diákot választották királlyá. Az új uralkodó másnap reggel trónon fogadta hódolóit, ezután az igazgatói székből, kivetítő segítségével szólt az iskolaközösséghez, és megköszönte az őt támogató szavazatokat. A szünetekben táncprogrammal, kincskereséssel, zenével szórakoztatta népét.

A rendezvény a hagyományos Árpád-bállal ért véget.

Share