A végzős évfolyam 35 diákja öt tanár kíséretében Lengyelországban járt október végén. A négynapos kirándulás során először a Déményfalvi-völgyben található Szabadság-barlang természeti szépségeit csodáltuk meg.

A következő napokat a festői Krakkóban töltöttük, ahol megismertük a város nevezetességeit (Wawel, Kazimierz, Wisla), és barátságot kötöttünk a legendás sárkánnyal (akit sokan plüssfiguraként haza is hoztak).

Tanulságos és megrendítő program is szerepelt a terveink között, hiszen jártunk a XX. század egyik legsötétebb helyszínén az auschwitzi haláltáborban. Az idegenvezető szavai és a látvány közös élménye valószínűleg még sokáig elkíséri a résztvevőket.

A hazaindulás előtt még útba ejtettük Wieliczka városát, ahol a legenda szerint magyar származású Szent Kinga kérésére létrehozott sóbányát látogattuk meg.

A kalandoktól sem mentes utazásról fogadják szeretettel az alábbi képeket, amelyekért köszönetet mondunk Aradi Lilla 12.b osztályos tanulónknak.

Share