Skip to content

Iskolánk nevelőtestülete – a körülmények figyelembevételével, az érvényben lévő korlátozások miatt – úgy döntött, hogy a tanévnyitó ünnepélyt 2020. szeptember 1-jén az első tanítási órában tartjuk, iskolarádión keresztül. A tanulóinkat az osztálytermeikbe várjuk. A tanévnyitó ünnepélyen egyenruhában kell részt venni.

A tanítási nap a ütemezett tankönyvosztással és az év elejei iskolai és járványügyi tájékoztatókkal folytatódik. Az első tanítási napon hat órát tartunk.

Kérjük tanulóinkat, hogy az iskolába érkezéskor és az iskolában tartsák be a alapvető járványügyi előírásokat. (Távolságtartás a közösségi terekben, kézfertőtlenítés. Maszk viselése ajánlott, de nem kötelező.)

Tisztelt Szülők! A tanévnyitó ünnepélyt az iskola épületében tartjuk, ezért az Önök részvételét azon nem tudjuk biztosítani. Szíves megértésüket köszönjük.

Kovács Miklós
igazgató

Nyilatkozat a normatív étkezési kedvezmény igényléséhez (Word dokumentum)

A Tatabányai Árpád Gimnázium 2019/20. tanévének szorgalmi időszakát a mai nappal lezártuk.

 

Az év végi tanulmányi eredményeteket a KRÉTA rendszeren keresztül nézhetitek meg, nézhetik meg szüleitek.
(A Krétába belépve „Osztályzatok” menü, „Év végi értesítő”.)

 

A nevelőtestület a tanév során elért kiemelkedő eredményeikért az alábbi tanulóknak köszöni meg munkájukat:

Gratulálunk!

 

 

 

A Tatabányai Árpád Gimnázium Diákönkormányzata
ÁRPÁD-díjat adományozott

kiemelkedő tanulmányi munkájának elismeréseként

Hartmann Vivien 12.b osztályos tanulónak és
Tatai-Szűcs János 12.a osztályos tanulónak,

az iskolai közösségért végzett kiemelkedő munkájának elismeréseként

Deli Márk 12.b osztályos tanulónak,

lelkiismeretes tanári és nevelői munkájának elismeréseként

Bekéné Kucsera Zsuzsanna tanárnőnek.

ÁRPÁD-sportdíjat adományozott
a diákolimpiákon elért kimagasló eredményeiért

Malinovszy Lilla Alexandra 12.a osztályos tanulónak.

 

arpad_dij

Gratulálunk a díjazottaknak!

DSCF0871

DSCF0774

DSCF0654