Skip to content

Az Árpád Gimnázium leány és fiú labdarúgó csapatai a városi bajnokságon első helyezést értek el.

A Diákolimpia megyei döntöjén egyaránt 3-ik helyezést értek el csapataink.

Gratulálunk a nagyszerű helyezésekhez!

Az iskolai közösség példamutató összefogásával az idei tanévben is sikerült megrendezni hagyományos gálaműsorunkat. Az eseménynek a Vértes Agorája adott otthont, melynek színpadán énekes, vers-és prózamondó, hangszeres, valamint néptánc os diákjaink mutathatták meg tehetségüket. A műsorszámokkal mindazokat a diákjainkat és felkészítő tanáraikat köszöntöttük, akiknek szép versenyeredményeire, megyei és országos szintű teljesítményeire méltán büszkék vagyunk.

Még egyszer gratulálunk, és köszönjük a fellépők munkáját.

Kedves Diákok!
Az előzetes információval ellentétben április 18-án normál tanítási nap lesz. Kérjük, ennek fényében készüljetek.
TAG Igazgatóság

2016. április 8-án 18 diákkal látogattunk el a Petőfi Irodalmi Múzeum időszaki kiállításaira. A csoport tagjai lelkesen oldották meg a Sárkányok mindig lesznek című tárlat interaktív feladatait, majd a múzeum új szerzeményeit bemutató kiállítást néztük meg. A program zárásaként, a jó időt kihasználva, sétáltunk egy kicsit a Károlyi-kertben.

Horváth Anikó tanárnő

sárkányok01 sárkányok02

A kisbéri Táncsics Mihály Gimnázium angol nyelvi ének versenyét a Tatabányai Árpád Gimnázium fiú csapata, a „The Ninth Harmony” nyerte. Gratulálunk!

baliplakat16

A 11.b osztályos diákok rendhagyó irodalmi foglalkozáson vehettek részt. A Vértes Agorája „Harry Potteren túl” programjának vendége Karafiáth Orsolya költőnő volt, vele találkozhattak a tanulók. A művésznő munkásságáról, főképp a Café X című kötetről beszélgettek, illetve játékos feladatok megoldásával ismerkedhettek a kortárs költészettel.

IMG_0441

  • IMG_0440
  • IMG_0434
  • IMG_0433

A 2016/17. tanévre iskolánkba jelentkezési lapot benyújtott tanulóinak ideiglenes felvételi jegyzéke megtekinthető!!

Kérdés, észrevétel esetén forduljanak bizalommal az iskolavezetéshez!